Gigaberuházás Szombathelyen: nemzetközi vállalat létesített új logisztikai központot
A logisztikai központot a legmodernebb technológiákkal látták el, a raktárrendszer könnyen hozzáférhető, a benne tárolt termékek gyorsan mozgathatók.
A logisztikai központot a legmodernebb technológiákkal látták el, a raktárrendszer könnyen hozzáférhető, a benne tárolt termékek gyorsan mozgathatók.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 313 millió forintot fedezett uniós támogatás.
A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán - jelentette be Békefi László ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón kedden Dunaharasztiban.
A METRANS Csoport zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon, ami nem csak a régió beruházásvonzó képességét növeli, de létrehoz 120 új munkahelyet is Zalaegerszegen.
Alsózsolcán a beruházás már idén tavasszal elkezdődhet. A milliárdos nagyságrendű építkezéssel létrehozott új üzemben közel 200 ember fog majd dolgozni.
Elkészült a német Deufol hétmilliárd forintos beruházással megvalósult debreceni gyára, a logisztikai központot és csomagolóüzemet Elek Gergő regionális operatív igazgató mutatta be.
A kormány stratégiai jelentőségű feladatként kezeli Záhony térségének ipari és logisztikai fejlesztését, ezért csaknem 4 milliárd forintot biztosít erre a célra.
Átadták szerdán a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központját, amelyre 354 millió forintot fordított a szervezet.
Új logisztikai központ építésével többéves, mintegy 52 milliárd forint összértékű fejlesztés-sorozat zárul le a Bosch maklári gyárában - közölte a személy- és tehergépjárművek kormányműveit gyártó maklári üzemének ügyvezető igazgatója.
Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.
Ősztől a magyar üzletek mellett már Horvátország, Szlovákia és Szlovénia üzleteit is innen látják el, jövőre pedig az online rendeléseket is Ecserről szolgálják ki.
Fényeslitke határában épül a stratégiai szempontból is rendkívül nagy jelentőségű intermodális logisztikai, vasúti terminál. A beruházás összértéke 30 milliárd forint, 2022. első negyedévére tervezik az átadását.
A mostani beruházás egy komplex fejlesztés része, aminek célja, hogy a postai szolgáltatások hatékonysága, színvonala a versenypiaci szolgáltatások szintjén maradjon, illetve meghaladja azt.
A logisztikai központtal 400 új munkahelyet teremt a vállalat.
A debreceni raktár egy hét és félmilliárd forintos összköltségű beruházás része, amelyhez 3,4 milliárd forint támogatást nyújtott a magyar állam. A megvalósuló logisztikai raktár 2021 elején kezdi meg működését, a beruházássorozat százhatvanöt új munkahelyet teremt.
Elkészült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai és raktárközpontja Kecskeméten. A létesítményt kedden adták át.